Legalább ketten meghaltak, Isztambulot leállította a heves esőzés
Legalább két ember meghalt, miután szerda éjjel és csütörtök reggel rendkívül heves esőzés sújtotta Isztambult. A csapadék lakóházakat és üzleteket árasztott el, ellepte az utakat, az aluljárókat és a mélyebben fekvő területeket, így járművek rekedtek az utcákon, a város közlekedése pedig nagyrészt megbénult. A mentők az éjszaka folyamán több száz, munkahelyén vagy járművében rekedt emberen segítettek, sokakat járókelők mentettek ki.
A halálos áldozatok egyike egy 14 éves fiú volt, aki a Fatih kerületben egy parkban lévő pocsolyába lépve áramütést szenvedett. Egy 34 éves férfi a Sariyer kerületben megcsúszott a járdán, beütötte a fejét, és életét vesztette. Csütörtök reggel továbbra is esett az eső, ezért újabb áradásoktól és közlekedési fennakadásoktól lehetett tartani.
Az isztambuli fővárosi önkormányzat szerint egyes területeken 1985 óta nem mértek ilyen nagy mennyiségű csapadékot. A kormányzói hivatal csütörtökre felfüggesztette az oktatást, bizonyos állami alkalmazottakat pedig szabadságra küldött. A lakosokat arra kérték, hogy csak szükség esetén induljanak útnak, a pince- és alagsori lakásokban élők pedig töltsék máshol az éjszakát. A motorbiciklik közlekedését ideiglenesen megtiltották.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔