Órákon belül szavaz a szegedi közgyűlés a BYD adómentességének megszüntetéséről
Órákon belül szavaz a szegedi közgyűlés a Tisza által újra előterjesztett rendeletmódosításról, amely megszüntetné a kínai BYD autógyártónak biztosított, több milliárd forintos építményadó-kedvezményt. Fodor Attila szegedi önkormányzati képviselő Facebookon kérdezte: megszavazza-e a testület a javaslatot, vagy újra leszavazza-e a Botka–Fidesz koalíció.
A Tisza szerint nem jár támogatás a szabályszegőknek. Stumpf Péter, a párt politikusa a szegedi beruházással kapcsolatban azt írta, az elmúlt időszakban több szabálytalanság is napvilágra került. Hatósági ellenőrzések megállapították, hogy a vállalat nem minden esetben tartotta be a környezetvédelmi engedélyben foglalt előírásokat, ami miatt egészségre veszélyes vegyi anyagok kerülhettek a Szeged környéki területekre. Munkavédelmi hiányosságokat is feltártak az építkezés során.
A választókerület képviselője szerint az Orbán-kormány nem kezelte megfelelően a feltárt problémákat, és úgy fogalmazott, a hatósági ellenőrzéseket és a jogszabályok betartását minden beruházás esetében szigorúan érvényesíteni kell. A Tisza-kormány álláspontjaként közölték: a magyar emberek egészségének és biztonságának védelme elsőbbséget élvez; erősíteni kell az ellenőrző hatóságok működését, és a jövőben szigorúbb szankciókat kell alkalmazni azokkal szemben, akik megszegik a vonatkozó szabályokat.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔