Megmutatták Európában a kormány és pedálok nélküli Tesla Cybercabet
A Párizsi Autószalonon tartotta meg európai premierjét a Tesla teljesen önvezető robotaxija, a Cybercab. A két évvel ezelőtt leleplezett, kétszemélyes elektromos jármű sorozatgyártása idén februárban indult el, a múlt hónapban pedig már szolgálatba is állt az Egyesült Államokban. A Model Y vonásait idéző, fényezés nélküli, anyagában színezett aranyszínű újdonság radikális külsőt kapott: nincsenek rajta kilincsek, visszapillantó tükrök és hátsó szélvédő sem, az utastérbe pedig felfelé és előre nyíló ajtókon keresztül lehet beszállni.
A Cybercab beltere teljes mértékben mellőzi a hagyományos kezelőszerveket: sem kormánykerék, sem pedálok nem találhatók benne, az irányítás steer-by-wire és brake-by-wire rendszerű, a műszerfalat pedig egy központi érintőképernyő uralja. A 4,44 méter hosszú, alig 1,4 tonnás autó kiemelkedően alacsony, 0,2-es légellenállási együtthatóval rendelkezik. Első kerekeit egy 222 lóerős villanymotor hajtja, a 800 ezer kilométeres élettartamra tervezett, 47,6 kWh kapacitású NMC akkumulátor pedig 470–670 kilométer közötti hatótávot tesz lehetővé. A csomagtartó 572 liternyi, legfeljebb 100 kilogramm súlyú csomagot képes befogadni. Európai megjelenésének pontos időpontja egyelőre ismeretlen, és a robotaxi-szolgáltatás jelenleg még az Egyesült Államokban is csak korlátozottan érhető el.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔