Hogyan fordítható előnnyé az imposztorszindróma?
Az imposztorszindrómát többnyire bénító önbizalomhiányként vagy olyan pszichológiai problémaként írják le, amelyet az érintettnek le kell küzdenie. A Nature cikke árnyaltabb megközelítést mutat be: a saját alkalmatlanság érzése sokszor természetes reakció arra, ha valaki különösen nehéz környezetben próbál helytállni, vagy egy ambiciózus cél felé tart. A kétely így nem feltétlenül akadály, hanem a fejlődés egyik kiindulópontja is lehet.
A cikk Kwabena Boahen Asare történetén keresztül mutatja be ezt a helyzetet. Asare 2021-ben, a Dartmouth College elsőéves hallgatójaként csatlakozott egy bőrrákkal foglalkozó laboratóriumhoz, hogy gyakorlati kutatási tapasztalatot szerezzen. Ő volt az egyetlen alapképzésben részt vevő hallgató a többéves tapasztalattal rendelkező kutatók között, és az egyetlen fekete ember a laborban. Bár mentora és kollégái támogatták, a meredek tanulási görbe és az eltérő háttér miatt úgy érezte, nincs a helyén. Első generációs, ghánai származású diákként olyan környezetben dolgozott, ahol sokan nem osztoztak a tapasztalataiban.
Ruchika Malhotra, a seattle-i Candour tanácsadó cég alapítója szerint az imposztorszindróma a munkahelyi rendszerszintű elfogultságra és kirekesztésre is válasz lehet, különösen alulreprezentált csoportok tagjainál. Egy amerikai egyetemeken végzett kutatás pedig azt találta, hogy a tudományos területeken dolgozó nők nagyobb eséllyel érzik magukat imposztornak, mint férfi kollégáik, ha a környezet különösen nagyra értékeli a „szellemi zsenialitást”.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔