Safe Exit-kritika: Mohammed Hammad második filmje fegyelmezett és emberközeli alkotás
Mohammed Hammad második nagyjátékfilmje, a Safe Exit két, a társadalom peremére szorult ember találkozásán keresztül beszél a kirekesztettségről, a traumáról és a terrorizmustól való félelemről a kortárs Kairóban. A film a Berlinale Panorama programjában mutatkozott be, és a kritika szerint szigorúan felépített, minimalista formája nem hűvösséget, hanem különös melegséget teremt. Hammad minden jelenetet fegyelmezetten komponál meg, miközben szereplőit nem pusztán áldozatokként ábrázolja.
A keresztény Samaan éjszakai biztonsági őrként dolgozik egy olyan kairói épületben, amelyben egyszerre jelenik meg a társadalmi és gazdasági különbség: rendezett lakások, kellemetlen előtér és illegális tetőtéri építmények alkotnak egymás mellett zárt világot. Samaan egy korábbi terrorcselekmény következtében traumával él, miután Líbiában az Iszlám Állam fegyveresei elrabolták, apját pedig meggyilkolták. Gondolatait naplóban rögzíti, miközben ügyvédre próbál pénzt szerezni fogva tartott testvére számára.
Ebben a helyzetben egyezséget köt egy lakóval, aki terroristának tartott fiát rejtegeti. Közben megismeri Fatimahot, az iratok nélküli, írástudatlan és beteg muszlim nőt, aki rohamokkal küzd, és egy éjszakára menedéket keres. Kiderül, hogy operálható agydaganata van, de dokumentumok hiányában nem jogosult állami ellátásra. A két kiszolgáltatott ember között óvatos kapcsolat alakul ki, amely a megváltás reményét hordozza, ám egy pánik és vak kegyetlenség által meghatározott pillanatban szertefoszlik. A kritika külön kiemeli Marwan Waleed és Noha Foad játékát, valamint Mohammed El Sharqawy szinte mozdulatlan kamerakezelését.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔