Egy fejlett törzsi négylábú tárja fel a szárazföldi testfelépítés evolúcióját

A négylábú gerincesek evolúciójának egyik fontos kérdése, hogyan alkalmazkodtak őseik a szárazföldi élethez. A Nature-ben ismertetett kutatás ehhez a Westlothiana lizziae nevű, a korai karbon időszakából származó állat új vizsgálatával járul hozzá. A fajt eddig gyakran a legkorábbi szárazföldhöz alkalmazkodott törzs-amniótaként említették, az új anatómiai és törzsfejlődési elemzés azonban más képet mutat.

A kutatók a koponyatető, a szájpadlás, az agykoponya és az állkapocs korábban nem kellően ismert jellegzetességeit azonosították. Emellett olyan vízi alkalmazkodásokat is találtak, mint a megcsontosodott belső kopoltyúváz és az állkapcson, illetve a szájpadláson sorakozó kiterjedt fogacskák. Ezek alapján a Westlothiana nem a törzs-amnióták közé, hanem egy korábbi törzs-négylábú csoportba kerül vissza.

A lelet ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a szárazföldi élethez kapcsolódó tulajdonságok nem egyszerre alakultak ki. Az állat lábujjainak képlete már amniótaszerű volt, mellső végtagjai elvesztették az uszonyszerű működést, végső ujjpercei pedig felszínesen karomra emlékeztettek, miközben más anatómiai jegyei továbbra is vízi életmódra utaltak. A kutatás szerint ezek a változások mozaikszerűen, egy átmeneti, kétéltű jellegű környezetben jelentek meg, még a modern négylábúak közös csoportjának kialakulása előtt.