Kábítószert árultak autóból, majd késsel és pisztollyal fenyegettek Erzsébetvárosban
Négy fős társaság október 13-án hajnalban Erzsébetvárosban, a Dob utcában egy autóból szólította meg az utcán tartózkodó két férfit, és kábítószert ajánlott nekik. Miután azok visszautasították az ajánlatot, és felszólították a csoportot, hogy távozzanak, hárman kiszálltak, és késekkel fenyegetőztek. Egyikük az autóból egy fegyvernek látszó tárgyat is elővett, azzal is megfélemlítően lépett fel, majd társai kérésére visszaült, és elhajtottak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-bejegyzése szerint a bejelentés után egy órán belül elfogták a gyanúsítottakat. A Készenléti Rendőrség járőrei a személy- és járműleírás alapján megtalálták az autót. Az intézkedéskor kiderült, hogy a sofőr a vezetéstől való eltiltás ellenére ült volán mögé. A társaság egyetlen női tagjának ruházatából kábítószergyanús anyag került elő, a kocsiban gáz-riasztó pisztolyt és több kést találtak; ezeket lefoglalták. Mind a négy embert a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, a drogtesztjeik kokainra és THC-ra is pozitívak lettek.
A 22 éves N. Renátót és a 25 éves B. Dávidot felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A 22 éves B. Kevin ellen fegyveresen elkövetett garázdaság, járművezetés eltiltás hatálya alatt, illetve kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás. A három férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat; a nő ellen külön eljárás indult kábítószer-birtoklás miatt, ő szabadlábon védekezhet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔