XIV. Leó a névadó nemzetközi tanulmányi központ küldöttségének: a politika a közjó szolgálata
XIV. Leó pápa szeptember 18-án, a Vatikánban fogadta a róla elnevezett Centro Studi Internazionale Papa Leone XIV nemzetközi tanulmányi központ firenzei székhelyű delegációját. A pápa örömmel üdvözölte a nemrég létrehozott intézményt, és köszönetét fejezte ki azért a kezdeményezésért, amely az Egyház társadalmi tanításának tanulmányozását és terjesztését szolgálja. Külön értékelte, hogy a központ kezdettől fogva széles körű párbeszédre törekszik egyetemekkel, tudományos és közintézményekkel, civil szervezetekkel és egyházi közösségekkel; ennek jele az olaszországi teológiai karral és a római Augustinianum patrisztikus intézettel kialakított együttműködés. „A titok abban rejlik, hogy mindig együtt haladjunk, és ne zárkózzunk el a találkozástól azokkal sem, akik különböznek tőlünk" – fogalmazott.
A pápa kiemelte, hogy különleges jelentősége van annak, hogy az intézmény székhelye Firenze: „nem a háborúk, hanem a béke és az igazságos egyensúlyok megteremtése hoz létre civilizációt". Dilexi te kezdetű apostoli buzdításából idézve felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyház társadalmi tanításának megújítása elképzelhetetlen a világi keresztények nélkül, akik saját koruk kihívásaival szembesülnek.
A központ egyik legfontosabb küldetéseként jelölte meg a közéleti és politikai szerepvállalásra való képzést: „a politika a közjó szolgálata", a közösség iránti felelősség, a szolidaritásra, igazságosságra és békére épülő kapcsolatok építése. Felidézte Ferenc pápa 2015-ös firenzei szavait is: nem létezik hiteles humanizmus, amely ne tekintené a szeretetet az embereket összekötő köteléknek. Beszéde végén arra hívta a központ tagjait, hogy ne csak a gyors, látványos változásokat figyeljék, hanem legyenek képesek felismerni Isten csendben kibontakozó újdonságát is, majd apostoli áldását adta a jelenlévőkre.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔