Új módszer ellenőrzi a kvantumszámítógépek szimulációit, ha azok már túl erősek a hagyományos ellenőrzéshez
Ahogy a kvantumszámítógépek és -szimulátorok túlnőnek a klasszikus gépek ellenőrző képességén, egyre élesebb a kérdés: honnan tudható, hogy az eredmény helyes. Nemzetközi kutatócsoport – Tristan Kraft a müncheni Műszaki Egyetemről, Peter Zoller az Innsbrucki Egyetemről és az Osztrák Tudományos Akadémia kvantumoptikai és kvantuminformációs intézetéből, valamint Barbara Kraus, szintén a müncheni Műszaki Egyetemről – olyan eljárást dolgozott ki, amely kísérleti mérésekből rekonstruálja, hogyan viselkedik valójában a kvantumszimulátor, majd a rekonstrukció bizonytalanságait számszerű hibahatárokká fordítja. A szimulátor így nem egyetlen számot ad, hanem ellenőrizhető pontossággal ellátott eredményt. Az eljárást Innsbruckban, akár 51 qubites rendszeren mutatták be.
A kvantumszimulátorok más kvantumrendszerek viselkedését utánozzák, és különösen sok kölcsönható részecske esetén hasznosak, ahol a klasszikus számítás gyorsan kezelhetetlenné válik. A valós kísérlet soha nem tökéletes: a kölcsönhatások eltérhetnek a vártaktól, a környezet és a mérés is zajt visz be. Az új megközelítés ezért nem feltételezi, hogy a gép pontosan azt csinálja, amit terveztek, hanem az adatokból azonosítja a releváns kölcsönhatásokat, a fluktuációkat és a zajt, majd kiszámolja, ezek hogyan hatnak a szimuláció kimenetére. Először tíz csapdázott ionos, viszonylag kis rendszeren ellenőrizték a rekonstrukciót és a hibahatárokat független mérésekkel és klasszikus számítással. Ezután Manoj Joshi és Christian Roos vezetésével 51 ionból álló láncon, ioncsapdás szimulátoron is működött a módszer. A következő lépés a kétdimenziós kvantumszimulátorokra kiterjesztés: ezek bonyolultabb részecskekölcsönhatásokat modellezhetnek, miközben klasszikus ellenőrzésük a részecskeszámmal meredeken nehezedik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔