Tasó János beismerte a költségvetési csalást és a sikkasztást
Tasó János, a volt fideszes képviselő, Tasó László unokaöccse két külön ügyben ismerte el bűnösségét. Délelőtt költségvetési csalás miatt született döntés, amelyben a nyíradonyi vállalkozót 800 ezer forintos pénzbírság megfizetésére kötelezték. Délután a nagyobb súlyú sikkasztási ügyben is beismerő vallomást tett, de ebben még nem született ítélet. Az ügyészség 2 év 8 hónap letöltendő szabadságvesztést, valamint négy év közügyektől és gazdálkodó szervezet vezetésétől való eltiltást indítványozott, amit Tasó János ügyvédje is elfogadott.
A vád szerint Tasó János volt feleségével, Czifra Erzsébettel együtt mintegy 168 millió forinttal károsította meg a nyíradonyi önkormányzatot. A pontos összeg 168 134 921 forint volt. Tasó három cégével – a T+C Company Kft.-vel, a Truck-Food Kft.-vel és a Joy Seclean Kft.-vel – indult közbeszerzéseken, miközben Czifra a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. számviteli osztályát vezette. A konstrukcióban Tasó cége számlát állított ki, Czifra kifizette, majd a számlát sztornózták, az összeget azonban nem utalták vissza. Az ügy akkor derült ki, amikor a vagyonkezelő számláján pénzhiányt észleltek. Tasó az elsikkasztott összeg jelentős részét visszafizette, ezért még vita van arról, tartozik-e további összeggel az önkormányzatnak. A bíróság decemberben tisztázhatja ezt, és ekkor várható ítélet. Czifra, aki betegségre hivatkozva nem jelent meg, külön eljárásban áll bíróság elé.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔