Terjed a madárinfluenza a magyarországi állatok között
A vadmadarak őszi vonulásával egyre nagyobb a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának veszélye. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumában ennek megfelelően növekszik a pozitív vadmadárminták száma, ami azt jelzi, hogy a vírus terjedésének kockázata Magyarországon is fokozódik.
A veszély miatt dr. Nemes Imre országos főállatorvos október közepén a magas kockázatúnak minősített járásokban elrendelte, hogy a kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságok zártan tartsák az állatokat. A nem kereskedelmi célú állományoknál kötelező a fedett helyen történő etetés és itatás, a zárt tartás pedig ajánlott. Az óvatosság az ország egész területén indokolt, mivel a vírus vadmadarak közvetítésével bárhol megjelenhet.
A házi és vadon élő madarak közvetlen vagy közvetett érintkezését a lehető legkisebbre kell csökkenteni. A takarmányt és az almot vadmadaraktól védett helyen kell tárolni, emellett be kell tartani a telepekre való belépés és kilépés szabályait, valamint a higiéniai és fertőtlenítési előírásokat. Gyanús tünetek vagy szokatlan elhullás esetén haladéktalanul értesíteni kell az állatorvost.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔