Tételes lista: 1,2 milliárdba kerültek a bútorok Rogán Antal egykori minisztériumában
A Várkapitányság most már tételesen is kiadta, mire ment el a nettó 1 268 106 982 forint, amit Rogán Antal egykori minisztériumának Dísz téri épületében a bútorozásra fordítottak. A lista a leglátványosabb luxustárgyakat is árazza: a 38 milliós bárpult a legdrágább egyedi tétel, mellette a 24 milliós szivarszoba-berendezés, a 3,7 milliós kanapék, a 4,5 milliós székek, a 4,5 milliós íróasztal és az egymilliós mosdó szerepel a papíron. A teljes Dísz téri építkezés korábban 27,17 milliárd forintba került, és a Várkapitányság már akkor is azt közölte, hogy a bebútorozás ára a generálkivitelezői szerződés része volt, vagyis benne foglaltatik ebben az összegben – a konkrét tételes bontást azonban sokáig nem volt hajlandó kiadni.
A luxus híre onnan indult, hogy a kormányváltás után Magyar Péter több minisztere társaságában végigjárta a Karmelitát, a Miniszterelnöki Kabinetirodát és a Pénzügyminisztérium épületét, videós tárlatvezetést is tartva, amelyen kiderült, hogy a negyediken bárpulttal szemben szivarszoba is működött. Korábban Hadházy Ákos is posztolt másfél milliós fotelekről, amit a Várkapitányság azzal hárított, hogy csak a tervdokumentáció szivárgott ki, és a tényleges költségek alacsonyabbak lettek. A most nyilvánosságra hozott tételes lista szerint azonban a végösszeg így is a milliárdos nagyságrendbe esik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔