A JD.com felveszi a MediaMarkt európai láncát – mi lesz a debreceni bolttal és a dolgozókkal?
A kínai JD.com november 3-án közös közleményben jelentette be, hogy megvásárolja a MediaMarkt és a Saturn láncokat birtokló Ceconomy-t. Az Európai Bizottság jóváhagyása után a tranzakció november 16-ig zárulhat. A felek szerint az üzleti modell egyelőre változatlan marad: a két elektronikai lánc kereskedelmi tapasztalatát a JD.com logisztikai és automatizálási folyamataival ötvöznék, és a megváltozott vásárlói szokásokra hivatkozva az online értékesítést is erősítenék a bolti forgalom mellett.
Saturn üzletek már csak Németországban működnek, a MediaMarkt Magyarországon 41 áruházat tart fenn, a nagy alapterületű szaküzletek mellett hipermarketek shop-in-shop egységeit is. Hajdú-Biharban egyedül Debrecenben van boltjuk: 2000 októberében a Malomparkban nyitottak, 2010 áprilisában a Fórum Bevásárlóközpontba költöztek. A Haon a boltok, a dolgozók és a jótállás sorsáról kérdezett; a MediaMarkt Magyarország közölte, hogy a tervezett tulajdonosváltással összefüggésben nem várható áruházbezárás és létszámcsökkentés, a vásárlók továbbra is a megszokott kiszolgálásra, szolgáltatásokra és a munkatársak szakértelmére számíthatnak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔