99 éves korában elhunyt Herbert Blomstedt karmester
Életének 100. évében, 99 éves korában elhunyt Herbert Blomstedt világhírű karmester. Az ügynöksége szerint a svédországi Göteborgban, otthonában, családja körében érte a halál. Blomstedt a drezdai Staatskapelle, a lipcsei Gewandhaus zenekar és az NDR szimfonikus zenekar főkarmestereként is dolgozott, tíz éven át pedig a San Franciscó-i szimfonikusokat vezette. Vendégkarmesterként Bostonban, Chicagóban és Los Angelesben is fellépett.
A Gewandhaus élére 1998-ban került Kurt Masur utódjaként, és 2005-ig töltötte be a karmesteri, illetve vezetői tisztséget. Ezt követően a lipcsei koncertépület tiszteletbeli karmestere maradt. Kollégái különösen azért becsülték, mert idős korában is folyamatosan kereste a művek új értelmezési lehetőségeit. Bernward Gruner, a drezdai Staatskapelle csellistája 2017-ben, Blomstedt 90. születésnapján úgy fogalmazott: a karmester egész életében fejlődött, és mindig új szemszögből közelített a zenéhez.
Blomstedt 1927-ben született az Egyesült Államokban, svéd szülők gyermekeként. Édesanyja zongorista volt, tőle kapta első zeneóráit. Stockholmban hegedülni tanult, karmesteri tanárai között Leonard Bernstein is szerepelt. Bár fiatalon mozdonyvezetőnek készült, végül a zenét választotta, és 1954-ben a Stockholmi Filharmonikusokkal debütált karmesterként.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔