Vérfagyasztó videón, ahogy földbe csapódik a magángép, fedélzetén kilenc emberrel
Dél-Floridában lezuhant egy texasi Austinból a Bahamákra tartó Learjet típusú magánrepülőgép, a fedélzetén tartózkodó kilenc ember az első jelentések szerint életét vesztette. A tragédia Greenacres település mellett, egy forgalmas autópálya és egy lakóautó-park közvetlen szomszédságában történt, alig négy mérföldre a West Palm Beach-i repülőtértől és mintegy tizennégy kilométerre (kilenc mérföldre) Donald Trump elnök Mar-a-Lago-i birtokától. A becsapódás erejét jelzi, hogy a gép hatalmas krátert vágott a talajba, miközben alig néhány méteren múlt, hogy nem az útra vagy a lakókocsik közé zuhant; az esemény utolsó másodperceit egy autó fedélzeti kamerája is rögzítette.
A légiforgalmi irányítás hangfelvételei alapján a gép pilótája mintegy tízezer méteres magasságban még azt jelentette, hogy bár enyhe turbulenciát és a szárnyakon jéglerakódást tapasztal, ura a helyzetnek. Röviddel ezután azonban a magángép meredek zuhanásba kezdett: a süllyedés percenként 8000, majd 10 000, végül pedig mintegy 20 000 lábas sebességet ért el. A pilóta még leadta a Mayday vészjelzést, a személyzet egyik női tagjának segélykiáltása után pedig végleg megszakadt a kapcsolat.
A szakértők előzetes vizsgálatai szerint a végzetes zuhanást a szárnyakon felhalmozódó jégréteg idézte elő, amely miatt a repülőgép teljesen irányíthatatlanná vált, és orral lefelé a földbe fúródott.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔