Luxusrezidenciát tártak fel a római légiótáborban Novaeban
Lengyel régészek monumentális római parancsnoki rezidenciát tártak fel a bulgáriai Novae ókori légiótáborában – adta hírül a lengyel PAP hírügynökségnek Piotr Dyczek professzor, a Varsói Egyetem Délkelet-Európai Antikvitás Kutatóközpontja által vezetett ásatás vezetője. A jelenlegi szezonban vizsgált komplexum eredetileg 4500 négyzetméteres alapterületű volt, méretét tekintve pedig a táborparancsnokság és a katonai kórház után a katonaváros harmadik legnagyobb épülete. A több mint háromezer négyzetméteren feltárt épület a Legio I Italica parancsnokának, a legatusnak a központjaként működött az Alsó-Duna menti védelmi rendszerben. A feltárás során színes téglákból kirakott padlózat, festett vakolattöredékek és egy luxusigényű magánfürdő nyomai kerültek elő: Dyczek tájékoztatása szerint a római erődökben a közfürdőket jellemzően az egész légió használta, saját fürdőkomplexum szinte kizárólag a császár közvetlen képviselőjeként szolgáló főparancsnoknak volt. A helyszínen előkerült bronz bútortöredékek és értékes kerámiák is az épület magas rangú lakójára utalnak, és mivel a legtöbb ismert római légiótábor modern városok alatt fekszik, a novae-i komplexum ritka lehetőséget kínál a római katonai elit életmódjának megismerésére. A leletek közt szerepel két feliratos oltárkő, egy császári portré márványfej-töredéke, valamint Mithras és Priaposz szobrai; az utóbbi bronzfigura különösen ritka, az Al-Duna vidékéről eddig mindössze öt hasonló emlék ismert, ami arra utal, hogy a légió soraiban Közel-Keletről származó vagy ott szolgáló katonák is állomásoztak. A kutatók a Duna alacsony vízállását is kihasználták, így dokumentálni tudták a folyómederben látszódó ókori építményeket, ami Novae kikötőjének lokalizálásában segíthet. A római emlékek mellett egy a Kr. u. 6. század közepére tehető avar település nyomait is azonosították, köztük egy nagyméretű, valószínűleg vezetői házzal és egy ritka avar fülbevalóval. Novae Szvistov közelében fekszik; a Nero által alapított Legio I Italica évszázadokon át védte a birodalom dunai határszakaszát, és a helyszínen 1960 óta folynak szisztematikus bolgár–lengyel kutatások.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔