A nagyhatalmi érdekek szerepe az 1956-os forradalom és a szuezi válság sorsában
Az elemzés azt vizsgálja, hogyan hatott egymásra az 1956-os magyar forradalom és az ugyanabban az időszakban kirobbant szuezi válság. A brit, francia és izraeli vezetés már július vége óta készült arra, hogy visszaszerezze az ellenőrzést a Szuezi-csatorna fölött, amelyet Gamal Abden-Nasszer egyiptomi vezető államosított. A Párizs melletti Sèvres-ben október 22–24. között tartott tárgyalásokon David Ben-Gurion naplója szerint már október 22-én eldöntötték a katonai akciót. Számítottak arra, hogy az Egyesült Államokban a november 6-i elnökválasztás előtt nem indul komoly külpolitikai beavatkozás.
A Szovjetunió figyelmét eközben elsősorban a lengyelországi válság kötötte le: a júniusi munkástüntetések és az október 19–22. közötti diáklázadások miatt Moszkva még a beavatkozást is mérlegelte, végül azonban elállt tőle. Az amerikai hírszerzést az október 29-i izraeli támadás váratlanul érte, és a magyarországi forradalom kitörésére sem volt felkészülve. A CIA egyetlen budapesti, magyar származású ügynöke, Geza Andrew Katona nagyrészt a napilapokból tájékozódott.
Az elemzés szerint az Egyesült Államok sem a feltartóztatás, sem a későbbi „visszaszorítás” jegyében nem akart fegyveres konfliktust vállalni a Szovjetunióval. Washington október végén több üzenetben is jelezte, hogy nem avatkozik be, így Moszkva biztos lehetett abban, hogy katonailag nem kell amerikai ellenlépéssel számolnia. A döntő, október 31-i SZKP-elnökségi ülésen a forrás szerint Szuezről nem esett szó.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔