Meghalt Molnár György, Balázs Béla-díjas filmrendező
Hetvennyolc éves korában, kedden hunyt el Molnár György érdemes művész, Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező. A Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán az MTI-nek azt közölte, saját halottjának tekinti; a búcsúztatásról a család később ad hírt. Budapesten született 1948. június 21-én, 1971 és 1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán Keleti Márton és Makk Károly osztályába járt, 1976 óta rendezett.
Több száz produkciót készített. Tévéfilmjei közt van a Kern András főszereplésű Vigyázat, mélyföld!, az Örökkön-örökké, az Alapképlet, a Rossz orvos és a Három idegen úr. Mozifilmhez 1989-ben jutott; ő vitte először vászonra Csáth Géza írásait, A varázsló álma 1990-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeuma archívumába került. A Vörös vurstlit 1990-ben Gáspár Sándor, Kaszás Gergő, Kubik Anna, Benedek Miklós, Szacsvay László és Haumann Péter főszereplésével készítette, Bergamóban díjazták. Esterházy Péter Hrabal könyve és Szív segédigéi alapján készült az Anna filmje Ráckevei Anna és Cserhalmi György főszereplésével, a Salernói Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját nyerte. Tar Sándorral írta az Egyszer élünk forgatókönyvét, a Magyar Filmszemle legjobb forgatókönyvéért. Utolsó mozija a Karafiáth Orsolyával írt Ki/Be Tawaret. 2012-től a Budapesti Metropolitan Egyetem intézetvezetője, 2018-tól professzor emeritus volt. Mintegy ötven díjat nyert, 1990-ben Balázs Béla-díjat, 2003-ban érdemes művész lett. Filmjeit szinte mind feleségével, Dévényi Rita látványtervezővel készítette.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔