Surányi György szerint sikertelen beszervezési kísérletre utalhat az ügynökaktája
Surányi György volt jegybankelnök szerint tévesen került fel a hálózati személyek listájára, és a nyilvántartás nem bizonyítja, hogy együttműködött volna az állambiztonsággal. Neve mellett egy mágnesszalag és az „Otto” fedőnév szerepel, utóbbiról azonban állítása szerint most hallott először. A 04-es foglalkoztatási kód is megjelenik az adatai között, ez a nyilvántartásban foglalkoztatott hálózati személyre utal.
Surányi azt írta, nincs 6-os kartonja, és nem került elő tőle operatív jelentés, munkadosszié, saját kezűleg írt vagy aláírt dokumentum. Állítása szerint semmilyen információt nem adott át a politikai rendőrségnek. Úgy véli, a mágnesszalagon szereplő adat egy 1986-os, sikertelen beszervezési kísérlet adminisztratív nyoma lehet. Abban az évben Washingtonba, a Világbankhoz került, és ekkor próbálták rávenni, hogy írja alá a beszervezési nyilatkozatot. Ezt megtagadta annak ellenére, hogy kilátásba helyezték: megakadályozhatják amerikai állásának betöltését.
Surányi beszámolója szerint erről azonnal tájékoztatta akkori főnökét, Hagelmayer Istvánt, aki egy magas rangú belügyi munkatársnál közbenjárt érte. Ezt követően megszűnt vele szemben a nyomásgyakorlás. Az ÁBTL mágnesszalagos H-adattára az 1970-es évektől mintegy 58 ezer nevet tartalmaz, köztük nemcsak beszervezett személyeket, hanem megfigyelteket és más, a szolgálatok számára fontos embereket is. A listából önmagában ezért nem állapítható meg biztosan, ki volt ügynök.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔