Nyolc év börtönt kértek a halálos szigetszentmiklósi gázolás vádlottjára
A Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó ittas járművezetés, két rendbeli jármű önkényes elvétele és segítségnyújtás elmulasztása miatt állítja bíróság elé azt a 36 éves nőt, aki Szigetszentmiklós közelében halálra gázolt egy elektromos triciklivel közlekedő 41 éves nőt. Az ügyészség nyolc év börtönt és nyolc év közügyektől eltiltást indítványozott, továbbá azt kérte, hogy a vádlottat végleg tiltsák el a járművezetéstől.
A vádlott egy autómosóban dolgozott, ahol az ügyészség szerint a tulajdonosok tudta nélkül előbb egy mosásra leadott autóval ment alkoholt venni, majd az ital elfogyasztása után egy másik, tisztításra otthagyott járművet is engedély nélkül elvitt. A második autóval egy közeli italkereskedéshez tartott, amikor ittassága miatt nem észlelte a vele szemből érkező, elsőbbségi helyzetben lévő triciklist.
A nagyobb sebességgel végrehajtott kanyarodás közben az autó bal eleje nekiütközött a triciklinek, amely felborult, a rajta ülő nő pedig az úttestre zuhant. A vádlott kiszállt, odalépett az eszméletlen sérülthöz, de miután nem tudta felemelni, visszaült az autóba és elhajtott. A segítséget a közeli üzletből és a szomszédos ingatlanból érkezők hívták; az áldozat a helyszínen meghalt. A nő a nyomozás során nem tett vallomást.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔