Christian Eriksen felbontotta szerződését a Wolfsburggal
Saját kérésére felbontották Christian Eriksen dán válogatott labdarúgó szerződését a német másodosztályú VfL Wolfsburgnál. A 34 éves középpályás több időt akar tölteni a családjával Dániában; azt egyelőre nem árulta el, hogy ez a pályafutása végét is jelenti-e. A 2021-es Európa-bajnokság koppenhágai mérkőzésén hirtelen szívmegállás miatt a pályán kellett újraéleszteni, később szívritmus-szabályzót kapott. Idén júniusban a dán válogatott Ukrajna elleni barátságos meccsén ismét összeesett, de gyorsan magához tért, saját erejéből eljutott a mentőautóig; később azt mondta, a kardioverter-defibrillátora pontosan azt tette, amire tervezték. Az eset után Dániában rehabilitált, és nem zárta ki, hogy visszatér a Dárdai Bencét is foglalkoztató Wolfsburgba. Dieter Hecking sportigazgató szerint a jövőjéről szóló döntés a játékoson múlott, a különleges helyzetben megadták neki ezt a szabadságot, és teljesítették a szerződésfelbontási kérést. Eriksen egy évvel ezelőtt szabadon igazolhatóként érkezett, 34 mérkőzésen három gólt szerzett és tíz gólpasszt adott, de a klub így is kiesett a másodosztályba; szerződése jövő nyárig szólt. Korábban az Ajax Amsterdam, a Tottenham Hotspur, az Internazionale, a Manchester United és a Brentford játékosa volt, a dán válogatottban 151 meccsen 46 gólt szerzett.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔