Továbbra is érvényben marad a lakáshitelek kamatstopja
A kormány végül mégsem vezeti ki szeptember 30-ával a változó kamatozású lakáshiteleket érintő kamatstopot: a Pénzügyminisztérium és a Magyar Bankszövetség közötti többkörös egyeztetések nem vezettek olyan megoldáshoz, amely biztosította volna, hogy az intézkedés megszűnése ne jelentsen jelentős tehernövekedést az érintett adósoknak – közölte Boda Nikoletta államtitkár a parlamentben. A kamatstopot 2022. január 1-től, eredetileg fél évre vezették be, hogy tompítsa a megugró piaci kamatok hatását, azóta azonban évről évre meghosszabbították, áprilisban pedig a lejárati határidőt is eltörölték. Júniusban még arról volt szó, hogy szeptember végén kivezetik az intézkedést, ám az erről szóló törvénytervezet júniusi társadalmi egyeztetése óta nem történt érdemi előrelépés.
Az intézkedés nem tiltotta meg a kamatemelést, hanem a referenciakamatot – például a BUBOR-t – a 2021. október 27-i szinten befagyasztotta, így az újraárazódó hitelek kamata akkor sem emelkedett, amikor a piaci kamatok jóval magasabbra szöktek. Az MNB adatai szerint közel 218 ezer szerződés, mintegy 842 milliárd forintnyi hitel áll a kamatstop alatt, közülük 19 ezer adós sérülékeny.
A BiztosDöntés.hu számításai szerint a kamatstop megszűnése esetén a törlesztőrészlet-emelkedés mértéke a kamatperiódustól függ. Azok, akiknél 3, 6 vagy 12 havonta változik a kamat, az első októberi kamatfordulón szembesülnének a drágulással: 4 millió forintos tartozás és 6 év hátralévő futamidő mellett ez havi 5700–6500 forintnyi, azaz 9–10,4 százalékos emelkedést jelentene. A tavasszalihoz képest mérsékeltebb ugrást az alapkamat csökkentése okozza, amely jelenleg 5,5 százalékon áll. Az 5 éves kamatperiódusú hiteleknél a kamatforduló személyes dátumhoz kötődik, és a kamatváltoztatási mutató – az állampapír-hozamokkal és a BIRS-szel együtt – mozgása határozza meg az új kamatot; így minél később esik a fordulónap, annál kisebb növekedésre számíthat az adós. Egy 2021 júliusában 2,81 százalékos kamattal felvett hitelnél például a júliusi fordulón 7,65 százalékosra nőtt volna a kamat, míg novemberi forduló esetén már csak 6,56 százalékosra.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔