Az NVI betiltaná a gyerekek kampánycélú szerepeltetését
A Nemzeti Választási Iroda több mint száz ponton módosítaná a választási szabályokat. A kedden az igazságügyi minisztériumnak elküldött javaslatcsomag egyik legfontosabb eleme, hogy megtiltanák a gyerekekről készült felvételek kampánycélú felhasználását. Az NVI emellett szigorítaná a lakcímre vonatkozó szabályokat is, hogy ne lehessen a választások eredményét szervezett lakcímváltoztatásokkal, úgynevezett voksturizmussal befolyásolni.
A választási iroda a voksturizmus ügyében azért is kezdeményezne új szabályokat, mert ez a gyakorlat 2021 óta nem minősül bűncselekménynek. A tervezet az ajánlásgyűjtést is átalakítaná: az NVI szerint ezen a területen sok visszaélés történt személyes adatokkal, ezért lehetővé tennék, hogy a választók elektronikus úton is támogathassák a jelölteket. A módosítások között szerepel az is, hogy a külföldön dolgozó magyarok levélszavazással vehessenek részt a választáson.
Tóka Gábor választási szakértő a javaslatok jelentős részét előremutatónak tartja, de úgy látja, az NVI már korábban is felléphetett volna a problémák ellen. Szerinte évek óta ismert, hogy komoly gondok vannak a választási rendszerrel, a választási iroda azonban az Orbán-kormány alatt nem akart érdemben foglalkozni ezekkel. A mostani csomag egyelőre módosítási javaslat, amelyet a minisztériumnak kell feldolgoznia és a szabályalkotás során továbbvinnie.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔