Tovább a PegaPollra
PEGAPOLL · HÍREK

Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke

Portfolio · 2026-11-02
🤖 AI-generált tartalom — A címet és az összefoglalót mesterséges intelligencia készítette automatikusan, emberi szerkesztői átnézés nélkül.

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással. Az Ab honlapján közzétett közlemény szerint az új elnök a megválasztásával azonnal hivatalba lépett, elnöki megbízatása három évre szól. Sonnevend Pált az Országgyűlés július 27-én választotta az Ab tagjává.

Pályázatában a legfontosabb feladatai közé sorolta az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését és az európai testvérintézményekkel ápolt kapcsolatok újjáépítését.

Az elnök 1995-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, PhD-fokozatát a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen szerezte. 2017 óta az ELTE egyetemi tanára és a Nemzetközi és Európai Közjogi Tanszék vezetője. 1997 és 2000 között Sólyom László tanácsadója volt az Ab-n. 2000 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatalban Mádl Ferenc és Sólyom László munkáját segítette alkotmányjogi tanácsadóként, majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként. 2010 és 2019 között az ELTE ÁJK nemzetközi dékánhelyettese, 2019-től 2025-ig dékánja volt.

Az elnökválasztást az alaptörvény tizenhetedik módosítása utalta ismét a testület tagjainak hatáskörébe. A módosítás szerint az alkotmánybírói megbízatás a hetvenedik életév betöltésével megszűnik. Emiatt lejárt Polt Péter Ab-elnök, valamint Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán mandátuma, júliusban pedig Hende Csabáé is. Az ő helyére választották meg Sonnevendet. Polt Péter távozása után az elnöki jogköröket Czine Ágnes elnökhelyettes gyakorolta, akinek megbízatása november közepén jár le. Az Országgyűlés szeptember 15-én további öt tagot választott az Ab-be: Chronowski Nórát, Kovács András Györgyöt, Ligeti Miklóst, Orosz Árpád Gábort és Szomora Zsoltot.

Villámszavazás

Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔
Forrás: Portfolio · innen ahirlevel.hu

Kapcsolódó hírek