Pukli István: egyszerűbb lenne kitiltani a telefonokat az iskolából, mint harminc helyzetet mérlegelni

Pukli István az Eduline-on azt fejtegeti, hogy a mobiltelefonok iskolai szabályozása előtt érdemes tisztázni, mit is akarnak valójában megoldani, mert a kérdés jóval bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Egy 2026-os, országos amerikai adatokra épülő kutatás szerint azokban az iskolákban, ahol tanítási időben zárható tasakokkal korlátozták a telefonhasználatot, a használat valóban jelentősen visszaesett, ám az átlagos tanulmányi eredményekre gyakorolt hatás következetesen közel nulla volt: a középiskolákban szerény pozitív, a középfok alsó szintjén enyhén negatív hatásokat mértek. A bevezetés első évében a fegyelmi problémák és a tanulói jóllét terén is kedvezőtlen változásokat figyeltek meg, amelyek később mérséklődtek.

Pukli rámutat, hogy ugyanaz az eszköz nagyon különböző pedagógiai helyzetekben fordul elő: aki matematikaóra közben közösségi médiát néz, aki szót keres ki, aki hangfelvételt készít nyelvi feladathoz, vagy aki sajátos szükséglet miatt felolvasóprogramot használ. A közösségi média folyamatos visszacsatolási rendszert épít az értesítésekkel, üzenetekkel és kedvelésekkel; a dopamin szerepe ennél bonyolultabb, mint ahogy a közbeszéd sugallja, és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2026-os összefoglalója szerint is kevés a kutatás, az egyéni különbségek pedig nagyok. A probléma talán nem is a telefon, hanem a folyamatos elérhetőség, az értesítések, az alvás vagy az, hogy a gyerekek már nem tudnak percekig „nem történni velük semmit". Az oktatás azért szereti az egységes megoldásokat, mert egy szabályt könnyebb alkalmazni, mint harminc helyzetet mérlegelni – ám a pedagógia pont ott kezdődik, ahol az általános szabály kevés. Dániában a 2025-ös politikai megállapodás alapján a folkeskole-oknak mobilmentes politikát kell kidolgozniuk, indokolt kivételekkel; az Iskolaigazgatók Szövetsége ugyanakkor tiltakozott a központi szabályozás ellen, mert ezt helyben, az iskolák saját szabályaiban tartaná kezelhetőnek. Pukli saját gyakorlatából is hoz példát: intézményében az egyéni fejlesztési tervekben rögzítették a különböző igényeket – volt ADHD-s gyerek, aki szabadon mozoghatott és kimehetett, és cukorbeteg tanuló, aki akkor ehetett, amikor szüksége volt rá.