A magyar válogatott feljutását nem pusztán a dominancia hozhatja el
A magyar válogatott a Nemzetek Ligája utolsó két csoportmérkőzése előtt még abban bízhatott, hogy két győzelemmel közvetlenül, osztályozó nélkül feljut az A divízióba. A szeptember–októberi extra hosszúságú válogatott forduló után hét ponttal állt, majd Grúziában 2–0-ra nyert. A mérkőzés nehéz első félideje után Sallai Roland és Varga Barnabás góljai döntötték el a találkozót.
A hazai pályán játszott, Észak-Írország elleni meccsen a magyar csapat ígéretesen kezdett, és Varga Barnabás góljával vezetést is szerzett, ám Justin Devenny távoli lövéssel egyenlített. A második félidőben a magyar válogatott teljesítménye visszaesett, így az északírek örülhettek a lefújáskor a csoportelsőségnek. A mérkőzés után több értékelés a magyar mezőnyfölényt és az északír védekező játékot emelte ki, az elemzés szerint azonban a két találkozó tanulsága ennél összetettebb.
A grúzok ellen a magyar csapat nem tudta folyamatosan az ellenfél térfelére szorítani a házigazdát. A grúz válogatott az első meccshez képest magasabban letámadott, megváltoztatta védekezési szerkezetét, és Kvarachelia hiányában is komoly nyomást gyakorolt. Emiatt a magyar játékosok gyakran ívelésekre és kényszerű labdakihozatalokra hagyatkoztak. A mérkőzések azt mutatják, hogy a labdabirtoklás és a dominancia önmagában nem elég: a feljutáshoz az ellenfél reakcióira adott válaszoknak, a helyzetkihasználásnak és a második félidei teljesítménynek is eredményesnek kell lennie.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔