Forráshiány veszélyezteti az északi-sarkvidéki régészeti megfigyeléseket
A klímaváltozás nemcsak az északi-sarkvidéki infrastruktúrát, hanem a fagyott talajban fennmaradt történelmi emlékeket is veszélyezteti. A Norvég Kulturális Örökségkutató Intézet, a NIKU szerint azonban a régészeti helyszínek állapotának hosszú távú megfigyelését a rövid távú finanszírozás is ellehetetleníti. A jellemzően három-négy évig tartó kutatási projektek lezárulta után ugyanis gyakran nincs forrás a telepített mérőrendszerek fenntartására és az adatok folyamatos gyűjtésére.
Norvégia a Spitzbergák, a Jan Mayen-sziget és az északi területek révén fontos szereplője az Arktisz kutatásának. A permafroszt korábban természetes módon konzerválta a 17. századi bálnavadásztelepek, a sarkkutató expedíciók és a 20. századi szénbányászat emlékeit. Az olvadás és az erózió miatt azonban már veszélybe kerültek a Spitzbergákon található likneseti sírok, és a talaj stabilitásának romlása a Longyearbyen történelmi bányászatából fennmaradt magas kötélpálya-tartó oszlopok alapozását is érinti.
A kutatások során olyan érzékeny műszereket telepítettek, amelyek a talaj hőmérsékletét, víztartalmát, sótartalmát, pH-értékét és oxigénszintjét mérik; a változásokat drónokkal és 3D-szkennerekkel is dokumentálják. A Norvég Kutatási Tanács, az Európai Unió és minisztériumok korábban jelentős összegekkel támogatták ezeket a projekteket, de a folyamatos üzemeltetés költségeit jelenleg egyik érintett intézmény sem tekinti prioritásnak. A NIKU egy évvel saját költségvetéséből meghosszabbította az adatgyűjtést, feldolgozásra azonban már nem maradt pénz. A szakértők szerint évtizedes adatsorokra lenne szükség ahhoz, hogy megtervezhessék a műemlékek védelmét.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔