Hogyan magyarázzuk a pszichoszomatikus betegségeket?
A Guardian Books cikke azt járja körül, hogyan kapcsolódnak az érzelmek a testi tünetekhez, és miért félrevezető a közkeletű kép a pszichoszomatikus betegségekről. Diegónak villogó fények jelentek meg a látóterében, lába elgyengült, és azonnal stroke-ra gyanakodott: édesanyjának hatvanas éveiben volt agyvérzése, ő pedig – noha aktív volt, és anyjával ellentétben nem dohányzott – mindig számított arra, hogy vele is ez történik. Stroke-szakorvos és agyi vizsgálat után kiderült, hogy nem volt stroke, a látászavar és a gyengeség azonban valós és súlyosan korlátozó maradt.
Egyes állapotok nem szövetkárosodásból vagy betegségből, hanem a szervezet összehangolt működésének megbomlásából erednek; ezek egy részében a pszichés állapot is lényeges. Freud elnyomáselmélete – a felkavaró emlék tudattalanba szorítása, „szabadon lebegő” érzelmi energia, amely testi tünetté alakul – máig formálja a köz- és orvosi képzeletet, noha a pszichológusok ebben több ponton tévedésnek tartják. A konverzió és a szomatizáció kifejezései tőle származnak, és azt sugallják, mintha a beteg szándékosan alakítaná distresszét bénulássá vagy szomorúságát fájdalommá; a nyelv így könnyen félrevezet.
A test heves érzelemre drámaian reagálhat: tónusos immobilizációval gátolhatja az akaratlagos mozgást, reszketéssel, beszédképtelenséggel, zavartsággal, amelyek neurológiai tünetekre hasonlítanak. Ha ezeket betegségjelnek vesszük, a szorongás felerősíti a fájdalmat és a figyelem a reszkető végtagot vagy a mozgászavart tovább rontja. Az alextímia – az érzelmek megnevezésének és megkülönböztetésének nehézsége – a pszichoszomatikus betegeknél nem ritka.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔