Kövesdi Veronika vezeti az NMHH elnökének kabinetjét
Megkezdte munkáját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökeként Polyák Gábor médiajogász és egyetemi oktató, akit az Országgyűlés szeptember 22-én választott meg a Médiatanács elnökének. Megbízatása öt évre, 2031-ig szól. Az új elnök bejelentése szerint Derzsényi Évát és Vári Pétert kérte fel elnökhelyettesnek, az elnöki kabinet vezetésével pedig Kövesdi Veronikát bízta meg.
Polyák Gábor korábban az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetét vezette. A kinevezéseket a LinkedIn-oldalán ismertette, és a feladatokról korábban a 24.hu Most24 című műsorában is beszélt. Akkor azt mondta, fontosnak tartja a jelenlegi Médiatanács átalakítását, valamint azt, hogy a közmédia-testületekbe ne politikusok kerüljenek, hanem valóban független és szakmailag felelős tagok.
A médiajogász szerint a testületek működésénél az is lényeges, hogy a médiaszakmai szervezetek ne csak civil szereplőként jelenjenek meg, miközben valamelyik párt érdekeit képviselik. Úgy vélte, érdemi változás nélkül Magyarország nem tud előrelépni a közmédia ügyében, és az sem biztos, hogy érdemes változatlan formában fenntartani a jelenlegi rendszert.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔