Michelangelo különleges ecsetei felgyorsították Az utolsó ítélet megfestését
A Sixtus-kápolna 1536 és 1541 között készült monumentális oltárképének, Az utolsó ítéletnek a három hónapos restaurálása új részleteket tárt fel Michelangelo munkamódszeréről. A Vatikáni Múzeumok több mint harminc év után először végeztek átfogó karbantartást a freskón: eltávolították a látogatók verejtékéből és leheletéből kicsapódott vékony, fehéres szennyeződésréteget. A tisztítás után a színek és a részletek jobban láthatóvá váltak, így a kutatók alaposabban vizsgálhatták a több mint 130 négyzetméteres kompozíciót.
Paolo Violini, a Vatikán vezető restaurátora a párhuzamos, helyenként egymást keresztező ecsetvonások alapján arra jutott, hogy Michelangelo saját készítésű, többfejű ecseteket használt. A gereblyeszerű eszközök egyetlen mozdulattal több vonalat húztak, és felgyorsították a freskó elkészítését. A festékrétegek alapján legalább egy háromfejű, valamint egy csaknem 15 centiméter széles, akár tíz sörtéből álló ecsetet is alkalmazhatott. Ezekkel a szobrászatban használt fogas véső vonalkázott hatását ültette át a festészetbe, különösen a haj ábrázolásánál.
A restaurálás egy másik rejtett önarcképet is azonosított. Michelangelo ismert önábrázolása mellett, amely Szent Bertalan lenyúzott bőrén látható, arcát egy halált jelképező alak kendőjén is elrejtette a jelenet alsó részén. A freskó komor hangulatát a reformáció és Róma 1527-es feldúlása utáni válságos korszak is meghatározta. A munkálatokról és az eredményekről a Vatikán külön kötetet jelentetett meg.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔