Az amerikai hadsereg négy embert ölt meg egy karibi hajón
Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy szombaton a Karib-térségben megölt négy embert egy hajón, amely vélhetően kábítószer-kereskedelemben vett részt – írja az MTI. A Déli Parancsnokság (Southcom) közleménye szerint ellenőrzött információk alapján a hajó aktívan részt vett a kábítószer-kereskedelemben, a művelet során négy „kábítószer-terroristát” megöltek. A közleményhez videót csatoltak, amelyen egy hajó felrobbanása látható.
A Southcom szerint szeptember 19-én a Joint Task Force Western Hemisphere hajtott végre halálos, kinetikus csapást egy gyorsjáratú hajóra, amely a Karib-térség kialakult kábítószer-útvonalain közlekedett. A karibi és kelet-csendes-óceáni amerikai légicsapások halálos áldozatainak száma meghaladja a kétszázat azóta, hogy a műveletek 2025 szeptemberében elindultak. Washington magyarázata szerint ezek a tengeren keresztül az Egyesült Államokba áramló kábítószer elleni küzdelmet szolgálják.
Donald Trump elnök kormánya soha nem szolgáltatott meggyőző bizonyítékot arra, hogy a megcélzott hajók valóban részt vettek volna a kábítószer-kereskedelemben. Szakértők és az ENSZ tisztviselői elítélték a műveleteket, amelyekben bírósági eljáráson kívüli kivégzéseket látnak.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔