Izraeli csapatkapitány: Az országunk tízszer jobb, mint Írország

A Debrecenben, semleges helyszínen megrendezett

<truncated 1432 bytes>

ókori görög mérnöki tudás egy különösen látványos fejezete tárult fel egy friss kutatásban, amely a líbiai Apollónia kikötőjének kiépítési technikáit vizsgálta. A Nic Flemming vezette kutatócsoport történelmi régészeti feljegyzéseket, műholdas felvételeket, drónfotókat, víz alatti képeket és új mélységméréseket kombinált, és újraelemezték a Cambridge-i Egyetem 1958–59-es búvárexpedícióinak adatait is. Apollónia a szárazföldön mintegy 15 kilométerre fekvő Küréné város tengeri kapujaként működött; Küréné alapítása Kr. e. 631-re nyúlik vissza, a térség pedig a mezőgazdasági exporton és a szilfium nevű – mára kihalt – gyógynövény kereskedelmén virágzott.

A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a kikötő egyáltalán nem természetes horgonyzóhely volt, hanem tudatos, nagyszabású mérnöki beavatkozás eredménye. A munkások kőtörmelékből rakott hullámtörőkkel zárták le a sziklaszigetek közötti nyitott szakaszokat; egyetlen gát megépítéséhez – amely egy zátony és a Hammam-sziget között húzódott – becslések szerint 8800 köbméter kőanyagot mozgattak meg. Összesen öt főbb területen mintegy 172 ezer köbméternyi fosszilizálódott homokkövet fejtettek ki. A Hammam-sziget körül mélyen a sziklákba vájt árkok hullámcsapdaként működtek, megtörve a beérkező hullámok erejét, és védelmezve a Kr. e. 5–4. században használt triérész hadihajók sólyahelyeit. A sólya szokatlan módon a nyílt tenger felé nézett, így a mérnököknek meredek sziklafalakkal és gátakkal kellett blokkolniuk a vízpermetet.

A tektonikus mozgások következtében a kikötői építmények mára nagyrészt a víz alatt fekszenek: a terület körülbelül 2500 év alatt nettó 2,4 métert süllyedt. A tenger alatti romokat – köztük egy nemrég felfedezett ókori görög versenypálya nyomait – a viharok, a partmenti erózió és a romboló halászati módszerek egyaránt veszélyeztetik.