Új levéltári források árnyalják XII. Piusz keleti politikájának képét
Fejérdy András történész a Szent István Tudományos Akadémia ülésén a Szentszék 20. századi keleti politikáját elemezte. Előadásának központi állítása szerint a 2020-ban kutathatóvá vált vatikáni levéltári anyagok árnyalják XII. Piusz pápának a kommunista államokkal szembeni diplomáciájáról kialakult korábbi képet. A források alapján a politika pragmatikusabb volt annál, mint amit a pusztán ideológiai antikommunizmussal magyarázó történetírás feltételezett.
A Vatikán 1945 utáni stratégiáját nemcsak a kommunizmus elutasítása, hanem az egyház mozgásterének racionális védelme is alakította. XII. Piusz elviekben nem zárta ki a tárgyalásokat a szocialista államokkal, de ehhez több feltételt szabott: a kezdeményezésnek a kommunista fél részéről kellett érkeznie, biztosítani kellett a vallásszabadságot, és előzetes ténymegállapító misszióra is szükség volt. Az 1949-es, a kommunizmussal való együttműködést elítélő dekrétum megfogalmazásakor a Szentszék arra is ügyelt, hogy a vasfüggöny mögött élő, kényszerből kollaboráló katolikusokat ne sújtsa automatikus kiközösítés.
Fejérdy szerint az 1956-os magyar forradalom szovjet leverése fordulópontot jelentett: XII. Piusz ettől kezdve kevésbé bízott a kommunista rendszerek ígéreteiben, és kiváró politikát folytatott. Utóda, XXIII. János ezzel szemben abból indult ki, hogy a szovjet uralom tartós marad, ezért aktívabb keleti politikát kezdeményezett, részleges egyházkormányzati engedményeket is elfogadva. Az ülésen Oláh Zoltán teológus az Ószövetség erőszakos szövegeinek értelmezéséről is beszélt, kiemelve a nyelvi és történelmi környezet jelentőségét.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔