Robbanóeszközöket találtak a Donald Tusk elleni merénylet gyanúsítottjánál
Wroclawban őrizetbe vettek egy 66 éves lengyel férfit, Krzysztof N.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet tervezett Donald Tusk miniszterelnök és Władysław Kosiniak-Kamysz nemzetvédelmi miniszter ellen. A férfit vasárnap fogták el, miután a politikai vezetők védelmét ellátó államvédelmi szolgálat olyan információkat kapott, amelyeket a hatóságok hitelesnek és aggasztónak ítéltek. A varsói kerületi ügyészség tájékoztatása szerint kilenc bűncselekménnyel gyanúsítják.
A férfi lakásában tartott házkutatás során házilag készített robbanóeszközöket, nyílpuskát és nyílvesszőket találtak, továbbá olyan tárgyakat is lefoglaltak, amelyeket korábban riasztófegyverként azonosítottak. A legsúlyosabb gyanú szerint robbanóanyagok felhasználásával készült a miniszterelnök erőszakos eltávolítására. Az ügyészség szerint az állami hatalom erőszakos megdöntésére is készülhetett, és az interneten olyan embereket keresett, akik támogatták volna a lengyel államberendezkedés megváltoztatását. A nyomozók úgy vélik, országszerte több száz támogatót gyűjtött maga köré.
Krzysztof N.-t az erőszakos kormányváltást hirdető nézetek terjesztésével, az Ukrajna elleni orosz háború támogatásával, valamint nemzeti, etnikai, faji és politikai alapú bűncselekményekre való uszítással is gyanúsítják. Nem ismerte el bűnösségét, és részletes vallomást csak ügyvédje jelenlétében tenne. Az ügyészség előzetes letartóztatását kezdeményezte, erről várhatóan szerdán dönt a bíróság; később igazságügyi pszichiátriai szakvéleményre is szükség lehet.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔