Rakétariadó okozott pánikot Cristiano Ronaldo rijádi mérkőzésén
Pánik tört ki Rijádban az Al-Nassr és az üzbég Nyeftcsi Fergana ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt, miután a jemeni húszik ballisztikus rakétát indítottak a szaúdi főváros felé. A szaúdi vezetésű katonai koalíció közlése szerint a rakétát elfogták és megsemmisítették, de a biztonsági kockázat miatt az Al-Awwal Parkban rendezett találkozó kezdését egy órával, este 9.15-ről későbbre halasztották. A stadion hangosbemondója arra kérte a nézőket, hogy maradjanak a helyükön, miközben a televíziós közvetítésben is jelezték a csúszást. Rijádban a lakosok légiveszélyre figyelmeztető üzenetet kaptak, és robbanások hangja is hallatszott.
A mérkőzést végül lejátszották, az Al-Nassr pedig 3–1-re győzött. Cristiano Ronaldo a 42. percben, Sadio Mané beadása és Jahja előkészítése után, mintegy nyolc méterről lőtt a bal sarokba. A portugál támadó ezzel pályafutása 981. gólját szerezte, így már csak 19 találat választja el az ezres mérföldkőtől. Csapata a 65. perctől emberelőnyben is futballozhatott, miután Alibajevet kiállították. A találkozó különösen feszült háttér előtt zajlott, mivel Szaúd-Arábiát az utóbbi időszakban több, olajlétesítményeket, tartályhajókat és közlekedési csomópontokat érintő húszi támadás érte.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔