„Méltatlan” – Molnár Áronék filmjét tíz nappal a forgatások előtt állították le: e-mailben dobta őket a gyártócég
Mindössze tíz nappal a tervezett kezdés előtt, egyetlen e-mailben mondta fel az együttműködést a magyar filmgyártó partner a Loupe Színházi Társulással, leállítva a Becsapódás című mozifilm forgatását. A Horváth János Antal, Lengyel Tamás, Lovas Rozi és Molnár Áron által alapított független társulat hónapok óta dolgozott a produkció előkészítésén: a díszletek építése már megkezdődött, a kamerapróbák és helyszíni próbák lezajlottak. A partnercég gyártási kockázatokra hivatkozva lépett vissza, ám a döntést semmilyen előzetes egyeztetés nem előzte meg, sőt a társulat bevonása nélkül a teljes stábot is azonnal értesítették a munka elmaradásáról.
A mintegy 120 millió forintos költségvetésű projekt a színház egyik darabjának adaptációja lenne az eredeti gárdával – Földes Eszter, Molnár Áron, Lengyel Tamás és Ullmann Mónika szereplésével –, a forgatókönyvön pedig a rendező Horváth János Antal mellett Veres Attila dolgozott. A vállalkozás szakmai bravúrnak ígérkezik, mivel ez lenne az első olyan magyar nagyjátékfilm, amelyet egyetlen megszakítatlan felvételben forgatnak le. Bár az alkotók méltatlannak tartják a partnercég eljárását, nem adják fel a projektet: a bemutatót 2027-re tervezik, immár teljesen független produkcióként. A büdzsé egy részét saját forrásból állják, a fennmaradó háttérhez pedig befektetőket keresnek, elutasítva a közönséget terhelő közösségi finanszírozást.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔