Százéves a Batthyány-örökmécses
Száz éve, 1926. október 6-án avatták fel a Hold utca és a Báthory utca sarkán a Batthyány-örökmécsest, amely azóta a nemzeti emlékezet egyik legfontosabb szimbólumává vált. A Pogány Móric tervei alapján készült bronzemlékmű annak a helynek állít emléket, ahol 1849. október 6-án, a császári haditörvényszék ítélete alapján golyó általi halálra ítélték és kivégezték gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt. A kivégzés az osztrák katonai erőd és börtön, a hírhedt Újépület udvarán történt; az épületegyüttest a 19. század végén, városrendezési munkálatok során lebontották. A főváros már a 20. század elején döntött egy méltó emlékmű felállításáról, ám az első világháború és az azt követő gazdasági nehézségek miatt a megvalósítás évtizedeket csúszott.
A centenárium alkalmából a Magyar Batthyány Alapítvány Batthyány Ősz elnevezésű, hagyományos őszi programsorozata idén különösen nagy hangsúlyt fektetett a történelmi örökség továbbadására. Az eseménysor október 2-án a nágocsi Zichy-kastélyban indult a család történetét feldolgozó TONY című színdarabbal, október 4-én Szepetneken a Brunszvik Terézt bemutató Angyalkert című előadással folytatódott. A központi programok október 5-én a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium dísztermében zajlottak: Batthyány Ádám Boldizsárral, a Fiatalok Batthyány Körének elnökével tartottak történelmi beszélgetést, és átadták a Batthyány Lajosról és a Mohács 500 emléévről elnevezett pályázatok díjait, amelyekkel a középiskolásokat és egyetemistákat kívánták bevonni a történelem kutatásába. Október 6-án, a nemzeti gyásznapon az Országházban kezdődött a program, ahol a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézmény közössége vett részt. A megemlékezés 17 órakor érte el tetőpontját az örökmécsesnél az A Jövő Városa című rendezvényen, ahol a koszorúzást és tiszteletadást közös gyertyagyújtás zárta.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔