Philip Ball könyve Niels Bohr inspiráló zsenialitásáról
Philip Ball The Man Who Broke Reality című könyve Niels Bohr tudományos teljesítményét és rendkívüli személyiségét egyszerre mutatja be. Bohr Albert Einsteinhez hasonlóan elsősorban fizikai intuíciójára támaszkodott, és nem pusztán matematikai jártasságával vált a 20. századi tudomány meghatározó alakjává. 1913-as atommodellje fontos szerepet játszott a kvantummechanika megszületésében, ő azonban ezután sem hagyta abba a kutatást: addig dolgozott, amíg az új elmélet ellentmondásos és nehezen értelmezhető részeit is megpróbálta tisztázni.
Koppenhágai intézete fiatal kutatók egész nemzedékét vonzotta, köztük Wolfgang Paulit, Paul Diracot, Lev Landaut, John Wheelert, Max Delbrücköt és Felix Blochot. A Carlsberg Alapítvány támogatásával működő intézetben nemcsak laborok, hanem lakóhelyek is voltak, így a munkatársak napokig vagy akár évekig együtt élhettek és vitatkozhattak. Bohr szokratészi kérdezésmódja, jóindulata és feltűnő szerénysége olyan közösséget teremtett, amelyben a közös gondolkodás fontosabb volt az egyéni tekintélynél.
Ball közérthetően magyarázza el a kvantumfizika fejlődését, miközben felidézi Bohr és Einstein 1927-es, illetve 1930-as solwayi vitáit is; a szerző értelmezése szerint Bohr ezeket az intellektuális párharcokat öt szettben megnyerte. A könyv a vitatott örökséget sem kerüli meg: a koppenhágai iskola későbbi dogmatizmusát inkább Bohr követőihez, nem hozzá köti. Bemutatja azt is, hogy Bohr Los Alamosban nem vett részt érdemben az atombomba fejlesztésében, sőt a nukleáris fegyverek veszélyei miatt Winston Churchillnél az atomtitkok megosztását javasolta. Werner Heisenberg 1941-es koppenhágai látogatása pedig a háborús felelősség és a tudósok önigazolásának kérdéseit világítja meg.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔