Kuroszava Kijosi Gyógymódja a nézőt is transzba ejti
Kuroszava Kijosi 1997-es filmje, a Gyógymód elsőként egy különös gyilkosságsorozat nyomozásának történetének látszik. Az egymástól függetlennek tűnő elkövetők minden áldozatuk testén X alakú sebet hagynak, maguk pedig képtelenek megmagyarázni, miért öltek. Takabe nyomozó, akit Jakuso Kódzsi alakít, egy Mamija nevű fiatalemberhez jut el, aki látszólag az emlékezetét is elvesztette, és saját személyéről vagy hollétéről sem tud számot adni.
A film igazi ereje azonban nem pusztán a rejtély megfejtésében rejlik, hanem abban, ahogyan a rendező a nézőre is hat. Mamija egyszerű, ismétlődő kérdésekkel, a válaszok látszólagos félreértésével és olyan hétköznapi ingerekkel zökkenti ki beszélgetőtársait, mint egy öngyújtó lángja vagy a folyóvíz hangja. Kuroszava hasonló módszerrel építi fel a feszültséget: a hosszú beállítások, a csendek, a kopott lakások, az üres folyosók és a jelentéktelennek tűnő városi zajok lassan válnak fenyegetővé.
Takabe és Mamija beszélgetéseiben fokozatosan felborul a nyomozó és a gyanúsított hagyományos viszonya. Takabe egyre ingerültebb és kimerültebb, miközben felesége betegségével is küzd, Mamija pedig zavartnak és ártalmatlannak tűnik, mégis folyamatosan felőrli környezetét. A film nyitva hagyja, hogy a hipnózis új gondolatokat ültet-e az emberekbe, vagy csupán felszabadítja az addig elfojtott késztetéseiket. Ettől a Gyógymód nemcsak a manipulációról szól, hanem arról is, mennyire ismerjük önmagunkat, és mennyire bízhatunk a saját erkölcsi gátjainkban.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔