Mintegy egymillió oldalnyi érzékeny adat van a beszervezési dossziékban
Az ügynökakták első nyilvánosságra hozott része alapján még nem lehet biztos következtetéseket levonni arról, hogy egy-egy embert ténylegesen beszerveztek-e, illetve tartósan együttműködött-e az állambiztonsággal. Papp István történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főosztályvezetője szerint a szerdán közzétett iratok elsősorban nyilvántartási adatokat tartalmaznak. Ezek azt rögzítik, hogy az állambiztonsági szervezet miként dokumentálta a beszervezés különböző lépéseit.
A hatos kartonokon szereplő minősítések, például a „hazafias”, „lojális” vagy „anyagi érdekből” megjegyzések, önmagukban nem bizonyítják az érintettek motivációját. Papp szerint az esetek mintegy 90 százalékában „hazafias” okot jelöltek meg, ez azonban gyakran inkább a beszervező tisztek önigazolását tükrözhette, nem pedig a diktatúrával való mély ideológiai azonosulást.
A részletesebb történeteket a B, vagyis beszervezési dossziék tartalmazhatják. Ezekből követhető lesz, hogyan választották ki és figyelték meg a kiszemelt személyt, miként készítették elő a beszervezést, majd hogyan zajlott az együttműködés és annak lezárása. A mintegy 10 ezer dosszié, összesen körülbelül egymillió oldal közzétételére februárig kell várni. Az iratok sok érzékeny adatot tartalmaznak a megfigyeltek, áldozatok és harmadik személyek szexuális szokásairól, egészségi állapotáról és függőségeiről, ezeket egyenként el kell távolítani a nyilvános változatból.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔