Titkos jelentésekből rekonstruálták az NDK társadalmi közhangulatát
Jens Gieseke, a potsdami Leibniz Jelenkortörténeti Kutatóközpont történésze ezeroldalas kötetben rekonstruálta, hogyan változott a társadalmi közhangulat a Német Demokratikus Köztársaságban 1961, a berlini fal felépítése és 1989, az őszi békés forradalom között. Munkájához több száz, korábban szigorúan titkos jelentést használt fel, amelyeket a keletnémet állambiztonság, a Stasi készített az állampárt vezetése számára. Ezeket összevetette a nyugatnémet szövetségi hírszerzés, a BND megfigyeléseivel, valamint az Infratest és a SED véleménykutató intézeteinek adataival.
A különböző források olyan társadalmi valóságot tárnak fel, amelyet a hivatalos propaganda igyekezett eltakarni. A dokumentumokból kirajzolódik, hogy a lakosság miként viszonyult a demokráciához, a nemzethez és a politikai vezetéshez, miközben a magánélet fokozatosan egyre fontosabb menedékké vált. Az NDK-ban az egypártrendszer felszámolta a független sajtót és a szólásszabadságot, a nyugati életszínvonal iránti vágy azonban a lezárt határok mögött is erős maradt.
Gieseke egyik legfontosabb megállapítása, hogy a hidegháborús szembenállás ellenére a keleti és a nyugati megfigyelők jelentései meglepően hasonló folyamatokat rögzítettek. Mindkét oldal az államszocialista rendszer átmeneti stabilizálódását, majd a politikai bizalom lassú, megállíthatatlan erózióját érzékelte. A Stasi a munkahelyeken, az oktatásban és a magánszférában is adatokat gyűjtött, a BND pedig saját eszközeivel próbált képet alkotni a határ túloldalán élők helyzetéről. Az iratanyag ugyanakkor a titkosszolgálati „közvélemény-kutatás” korlátaira is figyelmeztet: a diktatúrában az emberek sokszor nem mondhatták el nyíltan, mit gondolnak, ezért a jelentések értelmezése különösen óvatos történészi munkát igényel.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔