Szoboszlai az ukránok elleni vereség után: a második félidőben nagyon nem volt közük a mérkőzéshez
A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott Ukrajnától a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A mérkőzés után Tóth Balázs kapus, Szoboszlai Dominik csapatkapitány, Csongvai Áron és Marco Rossi szövetségi kapitány is értékelt.
Tóth szerint a védése semmit sem ért: az ukránoknak egy igazi helyzetük volt amellett, amelyet ki is használtak. Úgy látta, Magyarország végig jobban játszott, gólokat azonban szerezni kell, védelmi oldalon pedig kapott gól nélkül kellett volna lehozni egy ilyen találkozót. Ki kell elemezni, hol csúsztak el; szomorkodásra nincs idő, két nap múlva újabb meccs jön, ahol csak a három pont elfogadható.
Szoboszlai a hajrábeli tömegjelenetekről annyit mondott, ez benne van a fociban. Büszke a csapatra, mert mindent kitettek a pályára, de ez most nem volt elég: megvoltak a helyzetek, a szerencse nem volt velük. A második félidőben szerinte az ukránoknak nagyon nem volt közük a mérkőzéshez. A kialakult szituációt jó jelnek tartja arra, hogy teljesen mindegy, ki áll szembenük, bele fognak állni, és ha folytatják, amit csináltak, melléjük áll a szerencse.
Csongvai, aki visszatért a válogatottba, rögtön a kezdőbe, az első félidő kihagyott helyzetire utalt, és a következő három meccsen jobb eredményt, magabiztosabb játékot remél; holnaptól a következő találkozóra akar koncentrálni. Rossi szerint a válogatott nem érdemelt vereséget: több helyzetük volt, mint az ellenfélnek, mindent kihagytak, az ukránok az első félidőben mindössze egy helyzetből gólt szereztek. Az Európa-bajnokság óta, már két éve balszerencse üldözi őket; hibák voltak, az akarattal és a hozzáállással nem. A folytatásban a regeneráció a legfontosabb az északírek elleni meccs előtt. A következő rivális Rossi szerint szerencsés volt: a grúzok tizenegyesből sem találtak be, ők a legvégén szerzett góllal nyertek.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔