Egy bordélyházi botrány gyorsította fel a prostitúció szabályozását 1906-ban
Az 1906. október 16-i dátumot egyes évfordulós összeállítások a prostitúció magyarországi törvényesítésének napjaként említik, a történeti kép azonban ennél összetettebb. Magyarországon ugyanis már évtizedekkel korábban is működött hatóságilag engedélyezett prostitúció, amelyet rendőri nyilvántartással, türelmi bárcával és kötelező orvosi vizsgálatokkal igyekeztek ellenőrzés alatt tartani. A szabályozás egyik fő célja a nemi betegségek terjedésének visszaszorítása volt, miközben a rendszert komoly társadalmi viták kísérték.
Mária Terézia idején még szigorúan üldözték a pénzért szexuális szolgáltatást nyújtó nőket, a 19. században azonban a tiltás mellett egyre inkább a hatósági ellenőrzés vált meghatározóvá. A kiegyezés évében a főváros rendeletben szabályozta a bordélyházak működését: üzemeltetőik csak harminc évnél idősebb, büntetlen előéletű nők lehettek, és öt-tíz alkalmazottat foglalkoztathattak. A prostituáltaknak egészségügyi bizonyítványt kellett szerezniük, négy naponta orvosi vizsgálaton kellett megjelenniük, a szabályok megszegése pedig dologházzal vagy kitoloncolással járhatott.
Az 1867-es rendszer hatékonyságát korrupció gyengítette, és az 1870-es rendelkezés a bárcák kiállítását a rendőrfőkapitány hatáskörébe utalta. A bordélyházak száma a különengedélyek miatt növekedett, miközben a titkos prostitúciót és a korhatár betartását nem sikerült megfelelően kezelni. Az 1884-es rendelet megtiltotta a foglalkozást a 17 év alattiaknak és a terhes nőknek, a bordélyokat pedig iskoláktól legalább 200 méterre, félreeső utcákban engedélyezte. Elismerte a magánlakásokban, hatósági ellenőrzés mellett dolgozó magánkéjnők kategóriáját is, de a titkos prostitúció és a vizsgálatok költsége továbbra is rendezetlen maradt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔