Csak a Mi Hazánk jelöltjét választották meg a Médiatanácsba
Az Országgyűlés kedden csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg az NMHH Médiatanácsának tagjává. Az egyetemi oktató és korábbi rádiós vezető 189 igen szavazatot kapott, ellene egy képviselő voksolt, tartózkodás nem volt. A Fidesz által jelölt Szabó László kommunikációs szakember és producer megválasztását viszont 52-en támogatták, 131-en ellene szavaztak, heten pedig tartózkodtak.
A KDNP jelöltje, Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakember 53 igen és 127 nem szavazatot kapott, kilenc képviselő pedig tartózkodott. Mivel egyikük sem szerezte meg a szükséges többséget, a Fidesznek és a KDNP-nek új jelöltet kell állítania. A két politikai erő képviselői a szavazás után kivonultak az ülésteremből.
Latorcai Csaba, a KDNP országgyűlési képviselője felháborítónak nevezte pártja jelöltjének újbóli elutasítását, és azt állította, hogy a voksolást a kormánypárti frakcióban „vezényelték”. A Fidesz közleménye szerint „épül az egypártrendszer”. Radetzky András azután került a parlament elé, hogy Tóth Máté lemondott médiatanácsi tagságáról, miután a Mi Hazánk Mozgalom alelnökévé választották. Az új tag a döntés után letette az esküt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔