Gyermekkori ADHD-diagnózishoz köthető a felnőttkori vallási szertartásokon való részvétel csökkenése
Egy gyermekkori ADHD-diagnózishoz köthető, hogy az érintettek felnőttkorában jóval ritkábban vesznek részt nyilvános vallási rendezvényeken, ám magánjellegű vallásos gyakorlataik, például az imádkozás, alapvetően nem szenvednek csorbát – mutatta ki egy tanulmány a Journal for the Scientific Study of Religion című szaklapban. A Baylor Egyetem szociológusai, Laura Upenieks és Samuel H. Fishman a National Longitudinal Study of Adolescent to Adult Health adatbázist elemezték, amely az 1990-es évek közepén serdülő korú mintegy 9785 résztvevőt követett egészen a 2016–2018 közötti, középkorú életfázisig. A vizsgálat alapján a 18 éves kor előtti diagnózis konzisztensen mintegy 50 százalékkal csökkentette annak esélyét, hogy az illető rendszeresen járjon istentiszteletre; a felnőttkori diagnózisra nem volt ugyanez a hatás. A különbség okát a kutatók abban látják, hogy az ADHD-hoz társuló figyelmi, impulzuskontroll- és munkamemória-nehézségek megnehezítik a strukturált liturgiák és hosszú prédikációk végigülését, ami idővel kirekesztettségérzést válthat ki a hívőben. A gyakori ima és a vallás fontosságába vetett hit kapcsolata azonban eltűnt, amint a modell korrigált a demográfiai tényezőkre és a serdűlőkori vallásos aktivitásra, ami arra utal, hogy a zavar az összejöveteleken való részvétel viselkedési képességét korlátozza, nem pedig a személyes hitet. A hatás ráadásul erősen etnikailag tagolt: a fekete résztvevők esetében a gyermekkori diagnózis a heti részvétel esélyét 78 százalékkal, az ázsiai származásúaknál 90 százalékkal csökkentette a diagnózis nélküli fehér résztvevőkhöz képest. Ennek egyik magyarázata, hogy a fekete gyülekezetekben jóval hosszabbak a szertartások, az ázsiai amerikai hagyományokban pedig szintén magasabbak lehetnek a tartós figyelmet igénylő elvárások.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔