Az NVI több mint száz ponton módosítaná a választási törvényeket
A Nemzeti Választási Iroda több mint száz ponton módosítaná a választási törvényeket. A javaslatcsomó megszüntetné a papíralapú ajánlásgyűjtést. Az NVI szerint elsősorban az önkormányzati választásokon jelent problémát, hogy szavazás céljából településre beköltöztetett választópolgárok csalárd módon befolyásolják az eredményt, ezért a lakóhely fogalmának visszaállítását javasolják.
Az országgyűlési egyéni választókerületek módosítására – a törvényi feltételek fennállása esetén – a Nemzeti Választási Iroda tenne javaslatot az Országgyűlésnek. A parlament alakuló ülésének határidejét a szavazás napja helyett a választás eredményének jogerőre emelkedéséhez kötnék. A törvényben foglalt határidők konkrét naptári napjait és a választási eljárás nyomtatványait a miniszter helyett az NVI határozná meg.
Ha csak egy jelölt indul, nem kellene szavazást tartani: a jelölt a szavazás nélkül szerezné meg a mandátumot. A képviselő-testület vagy közgyűlés feloszlása miatti időközi választást csak azután lehetne kitűzni, hogy a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásban megállapította a döntés jogszerűségét, illetve a közigazgatási perben született döntés jogerőssé vált. A törvény rögzítené a Kúria elvét, miszerint a közszolgálati médiaszolgáltató által szerkesztett közösségi oldalon is be kell tartani a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőséget. Javasolják a kampányban a választópolgároknak adott juttatások megengedhető mértékének szabályozását, a levélben szavazás minden választás előtti újbóli kérelmezését a halottak névjegyzéki arányának csökkentésére, a külképviseleti választási iroda tényleges helyének meghatározását, a delegált tagok kizárását a szavazatszámláló bizottság szavazási segítségéből, valamint azt, hogy országgyűlési választáson csak az összes leadott szavazat megszámlálása után vizsgálják a szavazatkülönbséget az újraszámlálásnál.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔