Drog is volt az M0-on forgalommal szemben menekülő ámokfutónál
Szerda este Dányban rendőrök próbáltak intézkedés alá vonni egy sofőrt, aki nem állt meg, és defektes kerekekkel, forgalommal szemben hajtott fel az M0-ásra. Az egyik járőr kilőtte a kerekeit, a férfi azonban így is folytatta az utat: beszámolók szerint csaknem 50 kilométeren üldözték, amíg a szalagkorlátnak nem ütközött. Ekkor sem adta fel. Egy kisbusz megállt segíteni; a férfi beült a sofőr mellé, és azt követelte, hogy induljanak. Mivel a vezető nem volt hajlandó, kilökte őt a járműből, és maga ült a volán mögé. További menekülését az egyik utas akadályozta meg, majd a megérkező rendőrök őrizetbe vették. A járőrök kábítószer-gyanús anyagot találtak nála. A bíróság szombati közleményében ezt is közölte. A szökés veszélyére figyelemmel elrendelték a gyanúsított letartóztatását; a férfi és védője fellebbezett.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔