A vagyonadó értékelési szabályainak buktatóira figyelmeztet a BDO
A kormány október 6-án bocsátotta társadalmi egyeztetésre a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot, amelyhez október 14-ig lehet észrevételeket benyújtani. A tervezet szerint az egymilliárd forintot meghaladó nettó vagyonrész után 100 milliárd forintig 1 százalékos, az afeletti részre pedig 1,5 százalékos adót kellene fizetni. Az első bevallás és befizetés határideje 2027. augusztus 31. lenne, a 2026. december 31-én fennálló vagyoni állapot alapján. A szabályozás még változhat.
A BDO Magyarország szerint a legnagyobb gyakorlati kockázatot az egyes vagyonelemek értékelése jelentheti. A tárgyév vége előtti 12 hónapban vásárolt ingatlannál alapvetően a vételár számítana, a legfeljebb tíz éve megszerzett lakásoknál viszont ezt az MNB területi lakásárindexével módosítanák. Egy 2017 elején 50 millió forintért vett lakás így Budapesten körülbelül 163, Pest vármegyei városban mintegy 206 millió forintos értéken jelenhetne meg. Alacsonyabb tényleges piaci érték esetén független szakértő, 500 millió forint felett pedig akár igazságügyi szakértő értékelése is szükséges lehet.
A nem tőzsdei cégrészesedéseknél a saját tőke egyharmada és a hozamérték kétharmada számítana; utóbbit az előző három lezárt év átlagos adózott eredményéből, 15 százalékos tőkésítési rátával számolnák. A megfelelően igazolt, közvetlenül kapcsolódó tartozások levonhatók lennének, egy szóbeli családi kölcsön azonban nem. A 10 millió forint feletti autók, hajók és repülőgépek teljes piaci értékükkel növelnék az adóalapot, míg az egyéni vállalkozók és őstermelők üzleti eszközeire nem vonatkoznának a magáncélú tárgyak értékhatárai. A műtárgyaknál a gyűjtemény darabjait együtt kellene értékelni, és az egymilliárd forintos adómentes határ a házastársakat külön-külön illetné meg.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔