Szent Carlo Acutist, az Eucharisztia szentjét ünneplik október 12-én
XIV. Leó pápa 2025. szeptember 7-én avatta szentté a római Szent Péter téren Carlo Acutist, a fiatalok, az internethasználók és a programozók védőszentjét, akinek liturgikus emléknapját október 12-én ünneplik. Carlo 1991-ben született Londonban, de családja még abban az évben visszatért Milánóba. Külön engedélynek köszönhetően már hétévesen, 1998 júniusában elsőáldozó lett Bernaga di Peregóban, majd 2003-ban megbérmálkozott a Santa Maria Segreta-templomban.
Középiskolásként a jezsuita XIII. Leó Intézetbe járt, ahol kibontakozó informatikai tehetségét önzetlenül a közösség javára fordította. Nemcsak diáktársainak és rokonainak segített a gépek kezelésében, de honlapot készített a helyi plébániának, az iskola önkénteseinek és a Cultorum Martyrum Pápai Akadémiának is. Szabadidejében katekizmust tanított, Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal példáját követve pedig zsebpénzéből támogatta a hajléktalanokat és rászorulókat.
Lelkiségének alapja a mindennapi szentáldozás volt; az eucharisztiát a mennyországba vezető autópályának nevezte. Számítógépes ismereteit felhasználva egy átfogó nemzetközi dokumentációs tárlatot készített, amely mintegy 136 világszerte történt eucharisztikus csodát mutat be részletes leírásokkal.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔