A királyok a vendégfogadással ürítették ki a feltörekvő nemeseket Európában

Egyes uralkodók célzott vendégeskedéssel tartották kordában a feltörekvő nemeseket, egy-egy fogadás nyomorba dönthette a házigazdát. A kora középkorban a pénz szinte eltűnt, ezért a Meroving és Karoling királyok itineránsként járták a birodalmat. A gistum (elszállásolás), a fodrum (takarmányozás) és a servitium regis kötelezte a nemeseket a király ellátására; a határokat nem szabályozták. 845-ben Lupus, Ferrières apátja panaszolta, hogy Kopasz Károly után a szerzetesek egész télen éheztek. A német-római császárok lázadó grófok ellen közeli apátságba vonultak az udvarral, és pár hét alatt felették a környék takarmányát.

III. Sándor pápa korlátozta a főpapokat: érsek legfeljebb 50, püspök 30, főesperes 7 lónak kérhetett ellátást. Földnélküli János bejelentés nélkül érkezett a rá veszélyes urakhoz, megdézsmálta a tartalékokat, és felmérte az erődítéseket; a kincstárnak tartozókat is meglátogatta. Az angolokat az is dühítette, hogy flamand és brabanti számszeríjászokat kellett etetniük. A Magna Chartában kikötötték: azonnali fizetség nélkül nincs ellátás.

Az Árpád-házi királyok is utazó udvart tartottak; az ius descensus a nádorra és az ispánokra is kiterjedt. A descensus violentus fegyveres túlkövetelés vagy mentes helyeken szállásolás volt. Az Aranybullában a kisnemesek ragaszkodtak hozzá, hogy ellenszolgáltatás nélkül ne kelljen senkit elszállásolniuk.